Horvátország autópálya rendszere jól ki van építve. Ezzel együtt a szisztéma más, mint Magyarországon: Horvátország autópálya matrica helyett ugyanis kapus rendszert üzemeltet. Cikkünkben összeszedjük a kapuk használatával, az útdíjjal és a Horvátország autópályáival kapcsolatos legfontosabb információkat.
Horvátország autópálya matrica helyett kapukat használ
A kapus díjfizetési rendszer Ausztriából ismerős lehet. A fizetőkapuk a tervek szerint 2024-ben kerülnek kivezetésre. A horvát autópályákon eddig ugyanis készpénzzel és bankkártyákkal lehetett fizetni, valamint ENC-vel. (Erről még később részletesen is írunk.)
A horvát autópálya kapuinál euróval lehet fizetni, és szerencsére nem emelkedtek az árak 2023-hoz képest. Érdemes 20-30 eurónyi készpénzt is magunkkal vinni, előfordulhat ugyanis, hogy pár kapunál ideiglenesen csak a készpénzes fizetés működik.
Új rendszert vezetnek be Horvátország autópályái
A tervek alapján 2024 során változik az autópálya kapuk használata, pontosabban el fogják bontani a jelenlegi kapukat. Megszűnik a készpénzes és kártyás fizetési mód, csak a horvát autópálya rendszerhez kifejlesztett applikációval lehet majd fizetni. Ez az ENC-hez hasonlóan automatikusan levonja majd az útdíjat. Akinek nincsen okostelefonja, annak ENC-t kell majd vásárolnia valamelyik benzinkúton vagy értékesítőponton (utazási irodák, útmenti üzletek). De mit is takar ez a hárombetűs szó?
Haladj át gyorsan a horvát autópálya fizetőkapuin ENC-vel
Az ENC egy másik fizetési mód, egy elektronikus eszköz, amellyel gördülékenyen, sorbanállás nélkül lehet áthaladni az ENC-s fizetőkapukon. Minden járműkategória számára engedélyezett, nemcsak a személyautósok használhatják. Az eszköz 15 euróba kerül, és minimum 20 euróval kell feltölteni. Tehát először kicsit a zsebünkbe kell nyúlnunk, utána viszont 21,7%-kal olcsóbb lesz az útdíj. Aki hosszabban tartózkodik tehát Horvátországban, annak érdemes lehet befektetnie egy készülékre. Hol vannak ENC-kapuk?
A1: Zágráb – Bosiljevo – Split – Dubrovnik közötti útszakaszok
A2: Zágráb – Macelj között
A3: Bregana – Zágráb – Lipovac közötti útszakaszok
A4: Zágráb – Goričan között
A5: Pélmonostor – Eszék – Svilaj közötti útszakaszok
A6: Bosiljevo – Orehovica (Drávadiós) között
A7: Rupa – Fiume – Križišće között
A10: BiH határ – Metkovići csomópont között
A11: Zágráb – Sisak között
D425: Ploče – Karamatići között
Horvátország autópályadíj szabályozása: ezek az autókategóriák
Lássuk, milyen autókategóriák vannak Horvátországban:
- I. Kategória: 1,9 méternél alacsonyabb és 3,5 tonna össztömegnél kisebb tömegű járművek (személyautók)
- II. Kategória: 1,9 méternél magasabb kisbusz vagy kisteherautó utánfutó nélkül; 3,5 tonna alatti kisteherautó, 1,9 méternél alacsonyabb személyautó utánfutóval)
- III. Kategória: két vagy három tengellyel rendelkező, több, mint 3,5 tonna össztömegű járművek vontatmány nélkül; két tengellyel rendelkező, több mint 3,5 tonna össztömegű járművek egytengelyes vontatmánnyal; két tengellyel rendelkező, 1,9 méternél alacsonyabb, több, mint 3,5 tonna megengedett össztömegű járművek vontatmánnyal (pl. kisbusz utánfutóval)
- IV: kategória: 3,5 tonna feletti, négy vagy több tengelyes járművek, illetve 3,5 tonna feletti járművek vontatvánnyal
A horvátországi autópálya díjak némileg magasabbak, mint Magyarországon. Ezzel együtt nem vészesen magasak, nem jelentenek komoly tételt a nyaralás többi költségéhez képest. Nézzük is, mennyibe kerülnek a leggyakrabban használt útszakaszok a I. kategória esetén.
Horvát autópálya útdíjak
Határátlépés után a Gorican-Zágráb szakasz 5,8 euró
A Plitvicei-tavak felé haladva: Zágráb-Karlovac: 2,5 euró
Zágráb-Rijeka: 9,2 euró
Rijeka-Pula: 10 euró
Rijeka-Rovinj: 8,2 euró
Rijeka-Porec: 9,4 euró
Rijeka-Umag: 11,8 euró
Zágráb-Krk sziget: 8,1 euró
Krk híd: ingyenes
Zágráb – Rab szigeti komplehajtó: 7,9 euró
Zágráb – Pag szigeti komplehajtó: 11,4 euró
Pag híd: ingyenes
Zágráb – Zadar észak (Vir sziget, Nin) szakasz: 16 euró
Zágráb – Zadar dél szakasz: 16,5 euró
Zágráb – Biograd szakasz: 17,6 euró
Zágráb – Vodice, Murter szigeti lehajtó: 18,9 euró
Zágráb – Sibenik szakasz: 20,1 euró
Zágráb – Trogir szakasz: 22,1 euró
Zágráb – Split (Brac, Hvar) szakasz: 24 euró
Zágráb – Makarska szakasz: 27 euró
Sv. Ilija alagút: ingyenes
Zágráb – Ploce (Peljesac, Korcula) szakasz: 30,6 euró
Utazz bérelt autóval Horvátországba!
Amennyiben nem tartasz fenn autót, vagy épp valami probléma merült fel autóddal, érdemes megfontolnod az autóbérlést. A Schiller Rent számtalan kiváló, remek ár-érték arányú autót kínál bérlésre, határon túli utakhoz is!